Mint minden hétfő, a mai nap is szörnyen indult. A hétfői mivoltához hozzájött a tegnapi "ünneplés". Ezek együtt pedig hozzájárultak, hogy Hofi segítségét kérjem. Amikor nagyon rossz kedvem van őt kell hallgatnom, hogy vidámabb legyek. (ha még rosszabb a helyzet, akkor csak a komolyzene segít) A mai nap elegendő volt ahhoz, hogy győzzön a humor óriása. Győzött! Nem is sejthette, hogy a nagysága a halála után 10 évvel sem fog csökkenni, sőt csak nőni. Állandóan a fülembe csengenek a már-már klasszikusnak számító poénjai:
- Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma 2. A bunkóknál miért nincs létszámstop?
- Köszöntöm a dolgozó szocialista, lista, lusta embereket! (Rákosi paródia)
A sor még a folytathatnám a végtelenségig. Talán sokan nem tudják, de egy műsorában említést tesz Nemesnádudvarról is. Ha szeretnétek tudok segíteni a meghallgatásában.
Miután hazaértem, elmentem edzeni. Ma láb-tricepsz-bicepsz-alkar-has nap volt. Volt olyan gyakorlat, melyben tudtam emelni az ismétlések számát, volt amelyikben nem. 5-ből azért egy 4-est adnék erre a mai munkámra. Reggel elkezdtem enni (helyesebben inni) a "segítőmet". Ha jól emlékszem kb. 4-5 nap múlva lesz érezhető hatása, leszámítva a hasmenést, mely akár már korábban is jelentkezhet. Valamit valamiért.
Tegnap úgy vettem észre a tükörben, mintha a paprikás masszázsolaj használna. Nem látványos az eredmény egyenlőre, de mintha kicsit csökkentek volna az úszógumijaim. Kíváncsi leszek, hogy csak képzelődöm, vagy valóban érdemes tűrni a fájdalmat.
A tegnapi idézet miatt kaptam ma dicsérő szavakat. Úgy érzem ezek nem engem illetnek, hanem a mondat szerzőjét (Hallja Éva néni!).
Utolsó kommentek