Otthon voltam.
Láthattam a családom, az ismerőseim, kicsiny falunkat, mindazon környezetet, melyben évekkel ezelőtt én is élhettem. Láthattam, mit csinálnak az emberek mostanság, hogyan élnek, milyen események színesítik vagy sötétítik napjaikat.
Azt tapasztaltam, hogy nincs igaza sem a kormánynak, sem az egyes hivataloknak. Sem a politikusoknak, sem a közgazdászoknak. Magyarországon nincs munkanélküliség. Egyedül Hofi Géza mondott igazat: „Elértük a teljes foglalkoztatottságot.”
Mindenki foglalkozik valamivel. Van, aki dolgozik, és van, aki a másikkal.
Sajnos az utóbbiból van több.
Nagyon bölcsek voltak az őseink, akik a közmondásokat, szólásokat megalkották. Például: Mindenki a saját portáján söpörjön! Ugye tudjuk, hogy ez mit jelent?
Miért van a vérünkben, hogy többet foglalkozunk másokkal, mint saját magunkkal? Miért fontosabb az, hogy mi van a szomszéd földjén, mint az, hogy mi van a saját udvarunkban?
Most nem a jószándék által vezérelt érdeklődésről beszélek. (Hála a Teremtőnknek, ebből is akad.) Felnőtt emberek vagyunk. Vegyük már észre, hogy egyetlen módja van a boldogulásnak, ezt pedig úgy hívják: Összefogás. Igenis vegyük a fáradságot, hogy segítsünk a szomszédnak a füvet lenyírni, vagy a gyereket az iskolába elvinni. Abban az átkozott kommunizmusban miért működött az összefogás? Barátok, ismerősök összefogtak és felépítettek egy házat, összevágták a téli tüzelőt stb. A következő alkalommal a másiknál tették ugyanezt. Túl azon, hogy mindenkinek volt hol laknia, mit ennie, az emberek összetartása is nagyobb volt. Léteztek valós (!) emberi kapcsolatok.
Sajnos az „átkosból” ezeket a nagyon is fontos dolgokat lecseréltük az Istenített kapitalizmus személytelenségével. Ezt akartátok? Megérte?
Utolsó kommentek