Március 26-a van. Pont úgy esik a hó, mint Németországban télen, minden második nap. Egyik nap havazik, másnapra pedig mindez eltünik az utakról. Harmadnap pedig kezdődik újra előlről. Az utóbbi napokban nem esett, így joggal kezdtünk el reménykedni abban, hogy eljött a tavasz. Tévedtünk. Újabb havazás lepett meg minket és újabb munkával teli nap virradt ránk.
Már három hete, hogy dolgozhatok. Egy asztal mellett állok egész nap, és a mellettem levő ládákban érkező termékeket csomagolom be, majd pedig egy szalagra helyezve kiszállításra kerülnek. Ugyanaz a monoton munka, ugyanazok a monoton kollegák. Van közöttük német, magyar, orosz, lengyel, kenyai, arab és ki tudja még milyen nemzetiségű. Mindenki ugyanazt a munkát végzi ezen a részlegen. Mind egy asztal mellett állunk és mind csomagolunk. Munkánknak egyetlen öröme maga a tudat, hogy ezeket a csomagokat valaki várja. Sőt a Húsvét közeledtével egy csomó embernek szereznek örömet. Persze ők nem tudják, hogy ezt mi csomagoltuk. Valószínűleg nem is érdekelné őket. Monotonitás, egyhangúság, érzelmek nélküliség. Így működik a gépezet, ez a dolgok rendje.
Ez a nap is ugyanolyan egyhangúan indult mint az összes többi. Ám ma történt valami. Egy orosz lány dolgozott mögöttem és egy lengyel középkorú férfi előttem. Egyikőjüknek sem tudom a nevét. Egyrészt, mert Németországban nem szokás bemutatkozni, másrészt meg a magyar nyelv számára szokatlan neveket nagyon nehezen tudom megjegyezni. A munkaidőnk 5. vagy 6. órájában látom, hogy az előttem levő asztalnál dolgozó férfi nyomtatójából kifogyott a papír és megpróbálja újratölteni. Ügyetlenségéből látszik, hogy nem sűrűn csinálhatta. Forgatja a papírt, próbálkozik újra és újra, de az üres oldalakon kívül más nem jön ki a nyomtatóból. Már vagy öt perce végzi ezt a gyakorlottabb kéz számára fél perces műveletet. Odamegyek hozzá és megkérdezem, hogy segíthetek-e? Persze mindezt németül, hisz az egyetlen közös nyelv a különböző nemzetiségű emberek között a német.
Megértette, de azért próbálkozik még. Egy újabb rosszul induló próbálkozáskor kiveszem a kezéből a papírt és mutatom neki, hogy mire kell figyelni a feltöltéskor. Majd pedig befűzöm a helyére. Kész. Tudom, mert ezt már megtanultam. Elmondom neki, hogy tud hozzájutni az esetlegesen elveszett számlákhoz. Helyesel, mint aki megértette. Ezután visszamegyek a helyemre és folytatom a csomagolást, hogy újabb néhány ember örülhessen a húsvéti ajándékának.
Néhány perc múlva a férfi felém fordul és mindenki számára érthető nyelven annyit mond:
Danke, die Hilfe! Es gut. - Majd mosolyogva visszafordul és minden megy a maga megszokott monoton rendjében tovább.
Utolsó kommentek