Vasárnap
Pénteken egy hatalmas láb-kar-vádli edzésben volt részem. Hosszú idő után most fordult újra elő, hogy 3 számjegyű súlyt tudtam használni. Lábtolásban és álló vádligyakorlatban is 100 kg. ( ! ) Ennek köszönhetően még ma is érzem, pedig már két nap eltelt azóta. Persze a többire sem lehet panaszom, csak azokban nem használok ilyen kiemelkedő súlyt. A masszázsolaj továbbra sem hozza a kezdeti fájdalmat. Valamit biztos elrontok a használatakor. De nem adom fel, kipróbálok még 1-2 dolgot. Ma el megyek még futni aztán holnap kezdődhet a következő edzés ciklus.
Néhány napja hallottam, hogy a Szigeten fellépett a Csík Zenekar. Tudod a műveletlenségem példázza, de eddig nem hallgattam tőlük semmit. Ma pótoltam. Kellemes meglepetést okoztak :) Akihez közel állnak a népzenei hangzások, annak tetszeni fog.
Közben pedig elkészítettem "ebédre" az első teljesen egyedül csinált sertés pörit. Szakácskönyvből egy kis olvasás majd pedig egy nagy adag akarat kellett hozzá. Az eredmény önmagáért beszél. A minél jobb ízek kedvéért a vége előtt 10 perccel öntöttem bele egy kis "Ezerjó Olaszrizling"-et. Pont olyan mint annak idején a pincebulikban volt. : )
Mit mondott az öreg Kis?
- Ne csak együnk, igyunk is!
Utolsó kommentek