megoldás

Egy friss történetet osztok most meg.

Kevés munkánk van. Főnökeink sokkal többre számítottak. Ezért is vesznek fel még mindig embereket a mi részlegünkre is. A reggeli meeting-en elhangzott, hogy ma kimondottan sok a single, ezért erre helyezzük a hangsúlyt. Egy technikai hibának köszönhetően egész délelőtt alig tudtunk csomagolni. Kevés volt. Multi is. Unalmas nap elé néztünk. Ha nem dolgozunk, lassabban telik az idő. Gondoltam egy merészet, ami azért nem is volt annyira újdonság, hisz korábban is csináltuk már felsőbb utasításra. Egy „Cell-pack” nevű részlegre átmentem és hoztam onnan kocsikat, melyeken levő árut be tudjuk mi is csomagolni.

Az ottani Co-workerrel megbeszéltem és hoztam is szép sorban a kocsikat. 6 db-bal már kész voltunk, mikor indultam a következő kettőért. Útközben egy másik Co-worker rámszólt, hogy nem lehet 2 kocsit egyszerre húzni. Szabályellenes!

Igaza van, sőt balesetveszélyes is. Persze ha egyesével hozom egyrészt tovább tart, másrészt fennáll a veszélye, hogy más elviszi a másik kocsit. (Ez egy olyan speciális részleg, ahol célszerű párosával csomagolni a kocsikat.)

Pár méterrel később egy volt Co-worker kérdezte meg, hogy ki engedélyezte mindezt. Elmondtam neki, hogy én. Mivel magasabb beosztásban vagyok, mint ő, ezért igazából semmit sem tudott velem tenni, ott, akkor. Továbbjöttem és a helyére húztam a kocsikat.

Feltűnően rövid időn belül megjelent a manager-ünk, és megkérdezte, hogy igaz-e amit hallott, vagyis hogy a Cell-packról hozok csomagolni valót. Természetesen nem tagadtam. Egyrészt látható volt, másrészt nem is szégyellem, hogy munkát szereztem az embereknek. Ő közölte velem, hogy ez szabályellenes, mert bezavarja a Work-flow-t. Tudattam vele, hogy ha nem hozom, az emberek csak állnának, mert nincs munka. Személy szerint jó ötletnek tartja, de mivel szabályellenes, nem szabad. Halkan jegyezném meg, hogy az utolsó mondatnál letakarta a kezével az adóvevőjét, melyen keresztül kommunikálnak egymással a nagyfőnökök.

A következő fél órában mindkét általam korábban említett személy odajött hozzám beszélgetni és feltűnően kedveskedtek. Az egyiktől még cukrokat is kaptam. (Vajon miért?) Ha bármi kétségem felmerült volna, hogy kik voltak a jóakaróim, már elszállt.

Így lettem ma egy céges szabályokat megszegő munkás, akit azért a műszak végeztével az egyik új kolléganője „profinak” nevezett.